Magyar Kultúra Napja 2013

A magyar kultúra napját 1989 óra ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

A rendezvény megnyitójaként  a Kacagó Gerle Népdalkör citerakísérettel elénekelte a Himnuszt. A köszöntőt követően a volt hadifoglyok előtt tisztelegve előadásukban hallhattuk a Székely himnuszt és az Ott, ahol zúg az a négy folyó… c. dalt.

Az idei ünnepségünkön vendégünk volt M. Mester Katalin írónő, aki Eltaszítva a hazától című új könyvét mutatta be.  A hadifogolysorsokat leíró újabb kötet, az egyszerű emberek elbeszélései által eleveníti fel előttünk, fiatalok nemzedéke előtt,  a kegyetlen, embert próbáló időket.
“A Szerző – folytatva értékmentő köteteinek sorát – azokat a visszaemlékezőket szólaltatja meg, akik fiatalon – jórészt leventeként – fogságba esve megjárták a Szovjetunió hadifogolytáborait. Ezek a visszaemlékezések – az oral history részeként – az emberközeli történetírás mellőzhetetlen forrásai.” Írja a könyv Előszavában Dr. Kahler Frigyes egyetemi docens

[nggallery id=28]

Kategória: Egyéb, Könyvtár és Művelődési Ház rendezvényei, Meghívók | A közvetlen link.