Nemzeti Összetartozás Napja

dsc08216

Az Országgyűlés két évvel ezelőtt a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította a trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét.

Csabrendeken községi rendezvény keretében első alkalommal emlékeztünk a gyásznapra. Az emlékműsor kezdetén beszédet mondott Auer László alpolgármester. A műsorban vendégszerepelt a testvértelepülésünk, a szlovákiai Nagyfödémes Borsos Mihály Alapiskola Irodalmi színpada „Isten, áldd meg a magyart…” című összeállításával. Szívszorító magyarság dalokat hallhattunk a csabrendeki Férfikórus és Szilágyi Franciska szólóciterás előadásában. A Művelődési Házban megtartott műsort követően Kopjafa megáldására és koszorúzására került sor a Barcza-kertben. A Kopjafához a faanyagot adományozta Horváth Miklós vállalkozó, a tartó vasszerkezetet Csík Tamás kovács, a Népművészet Ifjú Mestere készítette és adományozta az emlékmű felállításához. A Kopjafát Kardos Róbert fafaragó készítette. A talapzat építésében a Közös Fenntartású Közszolgáltató közreműködött. Az emlékműsor végét a felröppenő galambok szárnycsapásai jelezték.

Csabrendek község minden polgára és a felnövekvő nemzedékek számára is álljon a kopjafa örök mementóként, amely emlékeztet bennünket a határokat átívelő nemzeti egységre. Mert, „ Isten, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, Nem hagyja elveszni a népeket, sem akik Benne hisznek.” – olvashatók az emlékművön Wass Albert szavai.

[nggallery id=7]

M e g h í v ó

Juhász Gyula: Trianon (részlet)
 Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.
 Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.
 

 Csabrendek Község Önkormányzata Képviselő-testülete szeretettel meghívja

Önt és családját 

a Nemzeti Összetartozás Napja

alkalmából tartandó ünnepi műsorra és    

kopjafa szentelésre.

 

Időpont: 2012. június 4., hétfő 18 óra

Helyszín: Művelődési Ház nagyterme


A műsorban szerepelnek a nagyfödémesi Borsos Mihály általános iskola irodalmi színpada, a csabrendeki Férfikórus és Szilágyi Franciska szólóciterás.

 

                                                                                                                                                 Bardonné Baráth Zsuzsanna                         Turcsi József

             körjegyző                                                        polgármester                                                                                      

Kategória: Könyvtár és Művelődési Ház rendezvényei | A közvetlen link.