Kid Dance Gála 2012

A Kid Dance Egyesület ez év június 23-án immáron 17. alkalommal rendezte meg tanévzáró táncgáláját. Turcsi József polgármester ünnepi beszédében beszámolt a csoport idei sikereiről és egy-egy virágcsokorral köszönte meg a koreográfusok (Nagy Eszter, Vitai Ágnes, Offenbek Ági) és a vezetőség (Tanai Ottóné, Turcsi Edina) munkásságát. A közel két és fél órás műsor első felében a korábbi, második felében pedig az idei produkciókat láthatta a közönség, akik lelkes, elismerő tapssal jutalmazták a fellépőket. A gálaműsor igazán kellemes hangulatot varázsolt, a nézők és táncosok egyaránt jól érezhették magukat. A táncosok sorából ezúttal Takács Vivient és Hoffman Barbarát emelték ki, akiket az együttesben eltöltött 10. évük alkalmával egy-egy virágcsokorral ajándékoztak meg. Ezen felül pedig a műsor zárásaként mindenki nagy örömére egy hatalmas, az egyesület logóját ábrázoló torta elfogyasztása várt a táncosokra.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a fellépő ruhák készítésében közreműködő varrónőinknek: Baráthné Kati néninek, Cziklinné Hajninak és Tanai Andinak, valamint mindenkinek, aki segítségével hozzájárult ahhoz, hogy gálaműsorunk ezúttal is egy felejthetetlen élmény legyen!

KDE vezetősége

Fotó: Hóti József

[nggallery id=12]

Kategória: Rendezvények | A közvetlen link.