Tanévnyitó

 

Tisztelt Szülők!
Tekintettel a járványügyi készenlétre, az EMMI által kiadott intézkedési tervnek megfelelően a 2020/2021-es tanévre való felkészülés és tanévkezdés a hagyományos eljárásrend mellett eltérő feladatokat fogalmaz meg, melyek az intézményben dolgozók és tanulók egészségügyi biztonságát szolgálják. Ezen eltérő szabályok érintik mindazokat, akik az intézménybe látogatnak, vagy az intézményben tanulnak, dolgoznak, illetve az intézmény által szervezett programokat, rendezvényeket, azaz az intézmény munkarendjét.
A Csabrendeki Általános Iskola ezúton értesíti Önöket, hogy tanévnyitó ünnepségünk 2020. szeptember 1-én lesz 810-kor iskolánk udvarán, az egészségügyi óvintézkedések betartásával. Gyülekező 745-kor az udvaron. Kérjük a szülőket, hogy az ünnepségen az elsős szülők kivételével ne vegyenek részt. Csak az elsős szülők jöhetnek be gyermekeikkel a Forfa épülete elé. Kérjük, hogy egy gyermeket csak egy szülő kísérjen. A szülőknek szükséges maszkot viselni. A tanévnyitó ünnepséget követően kerül sor a tankönyvek kiosztására.
A többi évfolyamon a szülők nem kisérhetik be gyermekeiket. Ők a tanítás végén, az iskola kapuján kívül várakozhatnak távolságtartással, az egészségügyi szabályok betartásával.
Ezen a napon az első 3 órát fogjuk megtartani, a gyerekeket 1040-kor fogjuk kikísérni. A bejárós tanulóknak a busz indulásáig felügyeletet biztosítunk. Ezen a napon előzetes igény alapján menzát és napközit is tudunk biztosítani. (Igényüket kérjük augusztus 29-éig a csabrendek175@gmail.com címre elküldeni.
Első osztályosok igazolásai
Az első osztályosok között vannak néhányan, akiknek hiányoznak a tanévkezdéshez szükséges kötelező dokumentumai. Kérjük szíveskedjenek bemutatni ezeket a dokumentumokat legkésőbb 09. 01-ig. Javasoljuk, hogy a hiánypótlás még ezen a héten történjen meg munkanapokon a délelőtti órákban.
Együttműködésüket és megértésüket köszönjük!