GINOP-6.1.1-15-2015-00001 – „Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése”  kiemelt projekt indul a térségben

A GINOP-6.1.1-15-2015-00001 azonosítószámú „Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése” elnevezésű kiemelt projekt keretében lehetőség nyílik munkaviszonnyal rendelkező állampolgárok képzésére. Az Európai Unió
támogatásával megvalósuló kiemelt projekt keretében lehetőség 
nyílik munkavállalók számára átképzésre, szakmai ismereteik
bővítésére, illetve magasabb munkaköri kvalifikáció megszerzésére.

A lebonyolított képzések jellemzőn „B”, ”D” körös, illetve részszakmai és szakképzésnek nem minősülő képzések, melyek megvalósulása során a munkáltató/munkavállaló több támogatást is igénybe vehet.

Az alábbi, _képzéshez kapcsolódó_ támogatások nyújthatók:
· a képzési költség és vizsgadíj (beleértve az esetleges pótlóvizsga díját és a felnőttképzést kiegészítő tevékenység(ek)/felnőttképzési tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatás(ok) költségét is),
· bizonyítványmásodlat kiváltásának költsége,
· egészségügyi vizsgálat költsége,
· a képzéséhez kapcsolódó (helyi/helyközi) utazási költségek
· Csekély összegű („de minimis”) támogatás, vagy
· egyéb képzési támogatás

A képzésben való részvétel segíti a munkavállaló hosszútávú
megtartását és növeli a vállalkozás versenyképességét.

A képzésekről a csatolt tájékoztató mellett az alábbi honlapon
is tájékozódhat:
NSZFH | Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (nive.hu)
[1]

A közeljövőben Sümegen induló képzés: Sümegi helyszínnel _”7-8 osztályos felzárkóztató” _ képzés indítása van tervben november 9-ei kezdéssel. Az illetékes foglalkoztatási osztályon lehet érdeklődni, Sümegen Köles Lászlóné foglalkozik a GINOP-6.1.1-15 projekttel. A mellékelt 5 B számú Irányítólappal lehet jelentkezni a várpalotai Kormányhivatalnál.
Bővebb információért keressen bizalommal, vagy forduljon a megyei
kormányhivatal, illetve a járási hivatal illetékes munkatársaihoz.

Üdvözlettel:

Sári Annamária
területi vezető, MT koordinátor
sari.annamaria@djnkft.hu
+36-30/521-4373

Digitális Jólét Nonprofit Kft.
1016 Budapest, Naphegy tér 8.
www.digitalisjoletprogram.hu

3_B.sz.mell_Táj_MVISZONYOS és MADÓ

5_B.sz.mell_Irányítólap_MADÓ

Kategória: Aktuális, Egyéb | A közvetlen link.