Pályaválasztási nap

Iskolánkban pályaorientációs napot tartottunk október 9-én. A pályaválasztás minden diák életében fontos döntés. Hagyományos programunkkal a megfelelő középiskola kiválasztásában segítünk a tanulóknak.
Az 5. és 6. évfolyam diákjai számára a települési könyvtárban tartott foglalkozást Farkas Szabina könyvtáros. Érdekes beszélgetés alakult ki arról, hogy milyen korban jelentkezik először egy-egy szakma, vagy hivatás iránt érdeklődés a gyerekekben, és milyen lehetőségeik vannak arra, hogy céljaikat elérjék. A mai kor arra is sok lehetőséget ad, hogy felnőtt korban tanuljunk meg egy teljesen más szakmát, és az sem ritka, hogy egyszerre több területen is érvényesüljenek képességeink. A könyvtárban sok érdekes dokumentum is található a különféle témákban való elmélyüléshez, a gyerekek nagy érdeklődéssel válogattak a korosztályuknak való szakkönyvek között. A foglalkozást követően a gyerekek rajzokkal is illusztrálták a jövőre vonatkozó elképzeléseiket.
A 7-8. évfolyamos tanulók részére a középiskolák tartottak bemutató foglalkozásokat. A Bercsényi Miklós Szakközépiskola, a Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, az Acsády Ignác Szakgimnázium és a Tapolca-Diszeli Szakközépiskola a gyakorlati szakképzés előnyeire hívták fel a figyelmünket, érdekes bemutatókon és interaktív feladatokon figyelhettük meg egy-egy szakma oktatását. A Kisfaludy Sándor Gimnáziumból érkezett pedagógusok az érettségire, nyelvvizsgára való felkészülés és a továbbtanulás lehetőségeit mutatták be nekünk.
Reméljük, az idén is sikerült hasznos ötletekkel, tapasztalatokkal hozzájárulnunk a pályaválasztás előtt álló diákjaink pályaválasztási terveihez.

Zámbó Eszter
8.a