KID DANCE Egyesület
2015. évi Beszámoló:
A 2016-os év a KID DANCE működésének 21. éve. Az egyesület gyereklétszáma a 2015. szeptemberi induláskor közel 80 fő volt. Ez a létszám állandóan változó, mert az év elején beiratkozók kitartása, a közösségbe való alkalmazkodása, a kemény munka nem mindenki számára könnyű. Szerencsére a kezdeti nehézségek leküzdése után megmaradt 13 csoporttal már eredményes munka végezhető. A csoportok életkor, gyakorlat (büszkén írjuk, hogy már van olyan fiatalunk, aki 10 éve táncol), táncműfajok szerint vannak bontva. A gyerekek tanulhatnak rocky-t, hip-hop-ot, mazsorettet, show táncot.
Célunk a tánctanításon kívül, hogy az egyesületben tevékenykedő gyermekek ráérezzenek a közösség építő erejére, s ez meg is fogalmazódjon bennük.
Szerencsére a tavalyi évünk is mozgalmasnak mondható. Felléptünk a helyi és környéki rendezvényeken, versenyeken. Július elején 3 napos tánctáborban voltunk Szlovákiában, Nagyfödémesi testvérközségünkben. Részt vettünk a Mátyusföldi Fesztivál rendezvényein, az ott tartózkodásunk utolsó estéjén pedig fellépéssel színesítettük a falunapot.
A Tapolcai TEAM FOR MUSIC kísérőjeként nagylányaink szerepeltek a Szigligeti várban és a tapolcai vízi színpadon nagyszámú közönség előtt. Szinte minden hétvégén részt vettünk valamilyen fellépésen, versenyen pl.: decemberben a Zugló kupán, Budapesten. Büszkék vagyunk arra, hogy az induló két nagy csapat minden koreográfiában dobogós helyezést ért el.
Idén tavasszal voltunk Pókaszepetken, Sümegen, stb. versenyen. Nagy sikerrel megrendeztük a IV. Csabrendek Kupát. Büszkék lehetünk eredményeinkre, mert mindenhonnan dobogós helyezéssel és számos különdíjjal tértünk haza.
Az évzáró Táncgálát június 23-án tartottuk. Ezzel zártuk a rendszeres tánctanulás végét. Mondhatjuk, ez az egyesület legünnepélyesebb, legmeghatóbb rendezvénye, mert itt „vizsgázik” gyerek, tanár, vezetőség. Ekkor mutatjuk be először a nyilvánosság előtt az év folyamán tanultakat.
A versenyeken, fellépéseken való részvétel megszervezése egyre nagyobb fejtörést okoz a vezetőség számára. Míg évekkel ezelőtt a szülők, vállalkozók jelentős anyagi és egyéb segítséget tudtak nyújtani, a mai napra ez már szinte teljesen elmarad. Nem az akarattal és a hozzáállással van a gond. A nehéz gazdasági helyzet, a családok megélhetéséért való küzdelme már nem hagy erőt, lehetőséget a társadalmi munkára. Azért meg kell jegyeznem, hogy azok a szülők, támogatók, akik évek óta aktívabban tevékenykednek, végszükség esetén mindig rendelkezésre állnak.
Szeretném megköszönni az Önkormányzat segítségét. Tudom, hogy helyzetük nekik sem könnyű, de nem fordulhattam kéréssel úgy hozzájuk, hogy valami megoldást ne találtak volna problémánkra.
Mi nem tudjuk az önzetlen segítséget másképp meghálálni, mint hogy továbbra is megpróbáljuk településünk hírnevét öregíteni. Nem szoktunk ígérgetni, tettekkel szeretnénk ezután is bizonyítani, hogy képesek vagyunk talpon maradni.
Tanai Ottóné
egyesület elnöke
Elérhetőség: 06-70/408-7874